GONDOLATOK a hazai helyzetről - Navracsics Tibor,Gyurcsány Ferenc,IDEJE VAN SZÓLÁSNAK,Magyar Írók Szövetsége,Európai Unió,Illyés Gyula,Kéri Kálmán-ügy,Ferge Zsuzsa,Bácsfi Diana-ügy,Szabó Albert,Amikor Göncz Árpád,Nemzetbiztonsági Hivatal,Zrínyi Miklós,Fasang Árpád, - zgfumag Blogja

Továbbiak »

Belépés

			zgfumag.blog.xfree.hu
Ha azért nézel , mert ez a munkád, jó munkát kívánok! GYÁVA NÉPNEK NINCS HAZÁJA! Minden nemzetnek olyan kormánya van aminöt érdemel. Ha valami...			Zámbori Gusztáv 1957.12.05 Offline

Linktáram, Blogom

Blogom,

Képtáram,

Videótáram,

Ismerőseim, Fecsegj

Fecsegj

GONDOLATOK a hazai helyzetről

2007-02-17 14:24:31, szombat

	Navracsics: Nincs reális esély arra, hogy megbukjon a kormány 2007. február 17., szombat 11:41 A Fidesz frakcióvezetője nem lát reális esélyt arra, hogy 2010 előtt előrehozott választások legyenek. Navracsics Tibor az Inforádióban úgy vélte, arra sem lát lehetőséget, hogy Gyurcsány Ferenc megbukjon a következő országgyűlési választások előtt. Az ellenzéki politikus szerint az MSZP és az SZDSZ sokszor a demokráciában szokatlan eszközöket is megragad azért, hogy minél tovább életben tartsa a jelenlegi kormányt. Példaként említette, hogy a Kossuth téri kordonbontás után rögtön nemzetbiztonsági kockázattal indokolták a kerítés létjogosultságát. Navracsics Tibor gyanúsnak tartja azt is, hogy a kormány felfegyverkezett emberekről beszélt, majd valakik rálőttek a Teve utca rendőrpalotára. MR IDEJE VAN A SZÓLÁSNAK! I. 1956 december 28-án tette közzé a Magyar Írók Szövetsége a "Gond és Hitvallás" című nyilatkozatát. A nevezetes, fél évszázados évforduló mellett a mai véleményformáló értelmiség - legyenek '56 akár méltó, akár méltatlan örökösei - szó nélkül elment. Az elődök bátorságából erőt merítve, a társadalmunkat napjainkban fenyegető veszélyek láttán, s az Írás intő szavára hallgatva - "Ideje van a hallgatásnak és ideje a szólásnak"1 - viszont úgy érzem, hogy most nem hallgathatok. Műfaját tekintve megszólalásom számvetés. Hogyan jutottunk idáig, a rendszerváltás után tizenhét évvel, amikor ismét "álmodik a nyomor", és a magyar társadalmat egyre feszültebb légkör, bénító kiábrándultság, sebzett indulatoskodás jellemzi? Ezekre a kérdésekre keresem a választ, s a magam, és korábbi harcostársaim felelősségét. A legelső feladat annak kimondása, hogy: nem ezt akartuk! Be kell látnunk, hogy a rendszerátalakulás eddigi teljesítménye - a rövid periódusú részeredmények ellenére - lesújtó. Az öt éve meghirdetett "jóléti rendszerváltás" programja megbukott. Az életszínvonal csökken. Kísérő jelenségei (a teljesség igénye nélkül): a kirívó vagyoni egyenlőtlenségek, a korrupció terjedése. A gazdasági hatalom egyre kevesebbek kezében összpontosul. A magyar áru kiszorul a magyar piacról. A tömegközlekedés, a mezőgazdaság, a közoktatás, az egészségügy helyzete kaotikus. A munka értéke devalválódik, egyre többen tengődnek segélyekből, a munkanélküliség riasztó méreteket ölt. A társadalom elöregedése, a demográfiai helyzet katasztrofális folyamatokat és jövőt vetít előre. A társadalom összetartó ereje gyengül, amely meg tudná akadályozni az előző nemzedékek szorgos munkája által hozott értékek széthordását. A szabad rablás, a másik ember becsapása a rendszerváltás szinonimájává kezd válni. A közösségi vagyon - kevés kivételtől eltekintve - ebek harmincadjára jutott. Nagy része egyszerűen eltűnt, az állam pedig tehetetlenül vergődik az adósságokban. Tekintélye és intézményei súlyos rombolásoknak van kitéve. Jelenlegi vezetői hatalmuk megtartása érdekében, a demokrácia szellemét és betűjét megcsúfolva, önző politikai előnyökért megtévesztették a társadalmat - mindezt be is vallották. Így alakulhatott ki az a helyzet, amelyet legtalálóbban a közmondássá vált bibliai példázat fejez ki: ha vak vezet világtalant, mindketten a verembe esnek. II. Az 1990-es évek elején még voltak - a társadalom nagy többsége által támogatott - közös célok: többek között a szociális piacgazdaságra való átállás, az ország csatlakozása a nyugati védelmi és gazdasági rendszerekhez, a határon túl élő magyarok sorsának jobbra fordulásáért érzett közös felelősség, az ország természeti kincseinek, szépségeinek ésszerű kiaknázása és védelme stb. Sajnálatos, hogy éppen a határokon átívelő nemzeti összetartás kérdésében polarizálódtak az ellentétek a legvégzetesebben. A 2004. december 5-i népszavazás kudarca mutatta meg a legjobban, hogy - az európai integráció adta lehetőségeket figyelmen kívül hagyva -az anyagi önzés a nemzeti szolidaritást is háttérbe szoríthatja. A társadalom az elmúlt tizenhét évet állandó lélektani háborúként volt kénytelen elviselni. Lélektani háborút pedig rendszerint az értelmiség különböző csoportjai vívnak egymással. Az ő kezükben vannak azok az eszközök - mindenek előtt a média lehetőségei - amelyekkel csatáikat megvívhatják. Tanulságos ebből a szempontból az úgynevezett ügynöktörvény másfél évtizedes kudarc-sorozata. 1990-ben társadalmi méretű tömegigény nem mutatkozott az ügynökkérdés tisztázására. Ezt a körülményt az "ancien régime" emberei kiváló érzékkel jól ki is használták. A korábbi hatalom képviselői, különösen a sajtóra specializálódott csoportjai, a rabtartók és a beszervezők, a 1990-es évek elején boszorkányüldözés rémével riogatták a társadalmat és szabotálták az igazságtételt. Egy bő évtized után fordult a kocka. A régi nomenklatúra támadásba ment át. Szigorúan titkos ügynökből nemzeti hőst lehetett faragni, aki Moszkvával szemben védte a magyar érdekeket, a régebbi középosztály megzsarolt tagjait pedig bűnbakokká lehetett kiáltani. S ez a színjáték játszódik le immár másfél évtizede egyes ügyek elaltatásával, vagy időnként egy-egy kiragadott személy pellengérre állításával, de sohasem az igazság feltárásának, az ördögi gépezet, és annak működése bemutatásának a szándékával. Napjainkban a teljes elvtelenség korszaka dívik. Akik húsz évvel ezelőtt még ki merték mondani, hogy az államadósság növekedése miatt az ország a lejtőre jutott - tisztelet a kivételnek -, az állam újabb eladósodásáról most hallgattak. Sőt, úton-útfélen hangoztatták, hogy a gazdaság jól teljesít, "dübörög". A nagy ködösítés - a konvergencia-program elfogadása ellenére - tovább folytatódik, a bizonyítvány újabb magyarázgatásával, szerecsenmosdatással együtt. Ehhez a gátlástalan hatalmi arroganciához új erkölcsi mércét "az igazság nem minden részletének a kimondása", vagy "a valóság nem teljes feltárása" "teóriáját" is kellett kitalálni. A rendszerváltás felemásságának a válsága, a ferdítések, az ide-oda történő hazudozások miatti legitimációs krízis jelei már korábban látszottak, de mára a mindennapok részeivé váltak. S ezért a válságért az értelmiség (ki kisebb, ki nagyobb mértékben) rendkívüli módon felelős. III. Itt kell szólnom a magam és mindazok felelősségéről is, akik 1990-94, illetve 1998-2002 között részt vettek az ország kormányzásában. Hol és mikor lett volna reális lehetőség jobb politika megvalósítására? Ilyen terület lehetett volna a médiaviszonyok átalakítása, a demokratikus társadalmakra jellemző plurális, kiegyensúlyozott médiastruktúra létrehozása, még a rendszerváltás hajnalán. 1989 nyarán, a közjogi, politikai megállapodások keretében kellett volna ezt a kérdést is rendezni, mert később - kétharmados törvényről lévén szó - erre jogi lehetőség már nem volt. A későbbi, a társadalmi folyamatokra gyakorolt rendkívül negatív hatását (s most politikai elvbarátaim nevében is szólok), nem ismertük fel a maga idejében és teljes nagyságában. Sajnáljuk. A rendszerváltás felemássága az új személyek kiválasztásában is megmutatkozott. A legtehetségesebbek vagy legélelmesebbek a magánszférában találtak maguknak jól jövedelmező posztokat. Helyükre gyakran szerény képességű emberek kerültek. Minden kormányváltozás indokolatlan és nagyarányú személycserékkel járt együtt, azért mert a vezetői posztok betöltésében elsősorban nem a rátermettség, hanem a párthűség lett a legfőbb szempont. A főváros és a vidék közötti aránytalanság felszámolása helyett - egy-két kiemelkedő vidéki nagyvárost leszámítva - nőtt a különbség. A vidéki kulturális és tudományos intézményi hálózatnak a jelenlegi állapotoknál sokkal korszerűbb kiépítésére lett volna szükség. Kulturális felemelkedés és területfejlesztés nem kapcsolódott szerves módon egymásba. A mezőgazdaságból élők helyzete évről-évre nehezedett. Ennek egyik oka az Európai Unió versenyelőnye volt, de az agrártárca hazai vezetése sem állt sok esetben hivatása magaslatán. A felsoroltak (a példák száma növelhető) csak részben adnak feleletet a társadalmi kohézió gyengülésére, s nem nyújtanak magyarázatot arra, hogy miért lehet oly eredményesen másokat - egész közösségeket - rászedni, fondorlattal megkárosítani. A valódi ok másban keresendő. Az erkölcsi mélyrepülés a kimondott hamis szó polgárjogra emelése, elfogadottá válása miatt következett be. Noha látszatra az állami adminisztráció így vagy úgy, de működik, a magyar demokrácia intézményei tagoltságát illetően magas szintűnek tekinthető, az ellenőrzési mechanizmusok mégsem működnek megfelelően. Okai: a végrehajtó hatalomtól független ellenőrzési szervek jogosítványai gyengék, a visszaélések is csak nagyon kevés esetben válnak nyilvánvalóvá. Szankciók alkalmazására pedig csak egészen kivételes esetekben kerül sor. Ugyan mennyit érhet az a demokrácia, amelyben éppen az ellenőrzési funkciók nem működnek megfelelően? IV. Az itt leírtakból következik, és ki kell mondani, hogy a magyar demokrácia - parlamentáris intézményi keretei ellenére - látszatdemokrácia. A helyzet fonákságát mutatja, hogy ezt az igazságot csak magányos szemlélők mondhatják ki, akiknek retorzióktól (már) nem kell tartaniuk, akiknek már nem árt, ha rájuk sütik a szégyenbélyeget: szélsőséges! Ez a fajta kiátkozás nagyon is beszédes, és szoros összhangban áll Illyés Gyula "Egy mondat a zsarnokságról" című verse utolsó soraival.2 Az új típusú szellemi zsarnokság, a látszatdemokrácia felkent papjai mondják meg, hogy kik voltunk és vagyunk. Mennyit érünk. Ők a hivatásos és megfellebbezhetetlen minősítők. Úgy manipulálják a közvéleményt, hogy még haló porunkkal is nekik (a szellemi zsarnokság korifeusainak) kelljen szolgálnunk. A mögöttünk hagyott öt választási ciklus egyik legkiábrándítóbb jelensége az úgynevezett "szélsőjobboldali veszéllyel" való állandó riogatás volt, és az ultimátumszerű szüntelen felszólítás az attól való elhatárolódásra. A nyugati demokráciákban is bevett gyakorlat, hogy egyes baloldali pártok titokban a szélsőjobboldali erőket támogatják, azért hogy a jobboldalt megosszák, s így jussanak hatalomra. (Az ilyen és hasonló esetek ellenkezője is előfordul.) A fiatal demokráciákban ez a fajta manőver azért életveszélyes, mert addig kiáltanak farkast, amíg az valóban fel nem tűnik. Tanulságos, hogy az Antall-kormány első öt hónapjában e téren hány provokáció történt, A "Kéri Kálmán-ügy", a "Hanákné-ügy", a "hordó-ügy". "Katolikusok jobbra, zsidók balra", (Ferge Zsuzsa interjúja a 168 órának, stb.), amelyek a későbbiek folyamán teljesen jelentéktelen eseményeknek bizonyultak (ki emlékezik már rájuk?) de arra alkalmasak voltak, hogy a bizalmatlanság légkörét terjesszék, s mérgezzék a közéletet. E riogatás egyik csúcspontja a "Bácsfi Diana-ügy" volt, amikor a "főszereplő", egy közönséges pszichiátriai problémákkal megterhelt nőszemély felbukkanása következtében a baloldal ezreket mozgósított az utcán (akkor az utcai politizálás elfogadott és üdvözlendő volt), azért hogy elítéljék a "nyilas veszélyt". A parlamentben baloldali képviselők felszólították a FIDESZ-t, hogy határolódjanak el a nyilasoktól és ítéljék el őket. (Lélektani szempontból is nagyon tanulságos a parlamenti napló ide vonatkozó lapjait tanulmányozni.) Alapvető, elvi kérdés, hogy a tudatos provokációval szemben mi a hatásos ellenszer: az érdemi reagálás, a téma "megvitatása", "kibeszélése", vagy a határozott tiltakozás? Esete válogatja. A rendszerváltás óta eltelt időszak tényekkel bizonyítható tanulsága, hogy szélsőjobboldali, marginális csoportok (Szabó Albert és köre, a Vér és Becsület tömörülés tagjai) akkor grasszáltak a pesti utcán, amikor a baloldal volt hatalmon, a FIDESZ kormányzása idején ezt büntetlenül nem tehették meg. (E tények fényében - és a jelenlegi helyzetben - még egyértelműbbé válik mindannyiunk közös érdeke: az egyre durvuló verbális szélsőséges megnyilvánulásokat is határozottan el kell ítélni.) A részrehajló véleményformálás tipikus esete az úgynevezett "turul ügy" kezelése. Amikor Göncz Árpád megkoszorúzta a Bánhida-Tatabányai turul emlékművet, akkor senkinek sem jutott eszébe az államfői koszorúzás ellen tiltakozni. A Nemzetbiztonsági Hivatal jelvényén ott a turulmadár, tiltakozás nem volt eltávolítása érdekében. Ellenben, ha egy önkormányzat turulszobrot állított fel, akkor az már a szélsőjobboldallal való kokettálásnak minősült. A beteges és eltorzult közélet tipikus jele, ha a közéleti vita majd ezer esztendős szimbólumok használata miatt mérgesedik el, s válik már-már nevetségessé, kabarétréfák témájává. Ebbe a kategóriába sorolandó az árpádsávos zászló miatt felkorbácsolt indulatok túlfűtött és groteszk megnyilvánulása is. Tény, hogy az eredeti árpádsávos zászló (s nem annak nyilas változata) történelmi zászlóink egyike, amely előtt a közhatalmat gyakorlók - baloldaliak, jobboldaliak egyaránt - esküt tesznek, tehát nincs szó önkényuralmi jelképről, amelyet be kellene tiltani. Az is tény, hogy annak stilizált karszalag-változatát, közepén a nyilaskeresztes jelvénnyel Szálasi hívei, mint magyarosított náci jelképet használták, miközben százezrek halálba küldésében segédkeztek. Harmadik tény, hogy nincs a világon olyan nemzeti (vagy vallási) szimbólum, amelynek égisze alatt ártatlan embereket ne gyilkoltak volna meg, de ettől még használatosak. Nem bölcs dolog embertelen eszmerendszerek ellen a szimbólumok szintjén polémiába keveredni. Az emberek tudatát mérgező veszélyes (tév)eszmékkel szemben a józan ész, az érvelés eszközeit kell bevetni. A bölcsességnek viszont van egy másik ismérve is, mégpedig a belátás és az önmérséklet erényének a gyakorlása. A társadalom azon tagjaira való tekintettel, akikben egyes zászlók, jelvények félelmet vagy megütközést keltenek, azok viselését, használatát illő kerülni. Mindenkinek csak ajánlani tudom e nemes erény szüntelen gyakorlását. V. Hogyan lehet kijutni abból a szellemi és morális zsákutcából, ahová kerültünk? Többek között nemet kell mondani mindarra, ami cinkosság, cinikus összekacsintás vezetők és vezetettek között. Ez utóbbi a pártállami (kádári) idők maradványa. A leghatározottabban el kell ítélni a nemzeti önbecsülésünket sértő, megalázó és gyalázó megnyilvánulásokat. Nincs helye annak a közéletben, aki az országot (és népét) becsmérli, cédának tekinti, és olyan alpári jelzővel illeti, amellyel a prostituáltakat szokás jellemezni. Minden országról, így a mi hazánkról is csak tisztelettudóan szabad beszélni, mint ahogyan irodalmunkban, népzenénkben neve említésre kerül ("Ó, én édes hazám, te jó Magyarország, Ki kereszténységnek viseled pajzsát"3, "Siralmas énnékem tetőled megválnom, áldott Magyarország, tőled eltávoznom"4, "Elindultam szép hazámból, Édes kis Magyarországról, Visszanéztem félutamból, Szememből a könny kicsordult" stb.).5 Újra kell kezdeni a bizalom szálainak szövését, ugyanakkor mindazt, ami csalárd, hitvány és az erőszakra épül, el kell utasítani. Érvényt kell szerezni annak a felismerésnek, hogy becstelenséggel alkudozni nem lehet. Vissza kell szerezni az önbizalmunkat, a jövőbe vetett reményünket. Tapasztaljuk meg az önvizsgálat gyógyító erejét, Zrínyi Miklós tanítása szerint: "Csak jobbítsuk meg önmagunkat, szabjunk más rendet dolgainknak!"6 Végezetül ki kell mondani, hogy Magyarországot a rossz kormányzás juttatta válságba, ebből csak egy új kormány, egy új politika tudja kivezetni. Fasang Árpád, korábbi UNESCO-nagykövet

0 komment , kategória: Általános

Címkék: felfegyverkezett, szélsőjobboldali, legkiábrándítóbb, egyenlőtlenségek, legvégzetesebben, specializálódott, létjogosultságát, nemzetbiztonsági, véleményformálás, kiegyensúlyozott, személycserékkel, kereszténységnek, eszmerendszerek, prostituáltakat, véleményformáló, önbecsülésünket, kormányváltozás, tisztelettudóan, legélelmesebbek, kiválasztásában, mezőgazdaságból, magyarországról, megvalósítására, becstelenséggel, munkanélküliség, elhatárolódásra, frakcióvezetője, megnyilvánulása, megtévesztették, tömegközlekedés, szégyenbélyeget, nyilaskeresztes, felszólították, katasztrofális, bizalmatlanság, magánszférában, következő országgyűlési, ellenzéki politikus, demokráciában szokatlan, jelenlegi kormányt, kerítés létjogosultságát, kormány felfegyverkezett, elődök bátorságából, társadalmunkat napjainkban, rendszerváltás után, magyar társadalmat, kérdésekre keresem, legelső feladat, rövid periódusú, életszínvonal csökken, teljesség igénye, kirívó vagyoni, Navracsics Tibor, Gyurcsány Ferenc, IDEJE VAN SZÓLÁSNAK, Magyar Írók Szövetsége, Európai Unió, Illyés Gyula, Kéri Kálmán-ügy, Ferge Zsuzsa, Bácsfi Diana-ügy, Szabó Albert, Amikor Göncz Árpád, Nemzetbiztonsági Hivatal, Zrínyi Miklós, Fasang Árpád,

Új komment

Kérjük adja meg a TVN.HU rendszeréhez tartozó felhasználónevét és jelszavát.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak kommentet,
amennyiben még nem rendelkezik TVN.HU hozzáféréssel: Klikk ide!

Felhasználónév:
Jelszó:
	Kérem írja be a baloldalon látható számot!
Szöveg:

Betűk: Félkövér Dőlt Kiemelés Kép: Képbeszúrás Link: Beszúrás


Félkövér:	[b] Félkövér szöveg [/b]
Dőlt:	[i] Dőlt szöveg [/i]
Kiemelés:	[c] Kiemelt szöveg [/c]
Képbeszúrás:	[kep] http://...../kep.gif [/kep]
Linkbeszúrás:	[link] http://tvn.hu [/link]